Lezajlott a 2011-es Balaton Sound. Rövid négy nap volt ez, megtoldva előtte és utána egy-egy nap bónusz Balatonozással. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar véget ér, de sajnos egyszer mindennek vége. Így visszagondolva a szombati nap volt a leglájtosabb, de aznap is találtunk érdekes zenei világot magunknak.
Haladjunk szépen sorban és kezdjük a csütörtökkel. Az első nap mindig nehezen indul: átvenni a karszalagot körbe nézni és így tovább. Egy rövidnek mondható 20 perces sorban állás után 9 körül érkeztünk meg a haverokkal a BS területére. Ekkor már Snoop Dog javában hangoskodott a nagy színpadon. Érdekes volt, hogy minket fél 10 után már nem engedtek át a kis hídon, hanem csak szemből lehetett megközelíteni a színpadot és oldalról nem. Ilyet a fesztivál folyamán nem tapasztaltam ezután, pedig az utolsó napra több embert mondtak. No mind1.
Tiestora nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz. Az utóbbi időben nagyot változott a hangzásvilága, de azért a régi trance-esebb énje is előszokott kerülni. Az első 20-30 percben nagyon pörgősre vette a figurát és lejátszott pár mostani Tiesztós slágert: Zero 76, Love Comes Again Hardwell remixben és egy két saját zenét. Aztán jött egy lazulósabb időszak, mikor előkerültek a nyálasnak mondható vokálos számai, kicsit ilyen Pet Shop Boys érzésem volt az éneklős részeknél, ami sajnos az utóbbi idők Tiesto zenéire jellemző és a veretés. Ebben nem volt hiány, de ez eszetlen veretés volt, ha lehet ilyesmi jelzőt használni. Az utolsó 20 percre aztán előkotort pár régi muzsikát Traffic, Lethal Industry, Adagio for strings. Aztán lement a színpadról, majd a közönség hatására vagy sem, de visszajött és letolt pár új durvább zenét, köztük a Maximal Crazy tracket is. Nah, ez megint egy új része és kellemes része volt az estének, de ez is valami új Tiesto volt, De ez pozitív új volt.
Ez után a tömeg a Burn Aréna felé vette az irányt, ahova idén beléptető kapun keresztül lehetett csak bejutni, elkerülve a tömeg gyors és rendezetlen bejutását a sátorba. Ez egész jónak bizonyult, mert a szervezők ezen keresztül tudták szabályozni a sátorba jutó ember tömeget. Továbbá nyitva volt a sátor mindkét oldala, ahol az egyik oldalon egy zárt fedetlen részre lehetett kilukadni, a másikon pedig távozhatott a tömeg. A zárt rész remek ötlet volt, mert a szorakozó ember igényének kiszolgálására minden meg volt, hogy ne keljen elhagynia a sátort. Valamikor a Swedish House Maffia két tagjának kezdésére sikerült beérni, de ami fogadott, az kiábrándító volt. Adtam Axwellnek és Ingrossonak 20-30 percet, de nem győztek meg. A végtelenségig húzott részeket kiállás majd ismét húzás követett. Ez nem fogott meg. Sokaktól szintén azt a visszajelzést kaptam, hogy nem volt az igazi. Ezért valami más hallgatható színpadot kerestem.
A kis heineken színpadon meg is találtam, amit kerestem. Erdélyi Zsolt alias Superman mixelt a laptopjáról, egy zenésszel társulva, aki liveban rátrombitált, furulyázott a zenére. Az egész változatos volt és érdekes hála az élő zenének. Erdélyi Zsoltról tudni kell, hogy iszonyat laza egy fickó. A legnagyobbat akkor röhögtem, mikor megcsinálta a zenében a kiállást a zenésznek, de az nem kezdett el zenélni. Ezért ráfütyült és rögtön kapcsolt is és muzsikált. :) A csütörtökből nagyjából ennyi maradt meg.
A pénteket annyira nem vártam, nem volt olyan érdekesebb név, de aztán egész szép estére sikeredett ez is. Palotaira értünk ki, aki valamelyik kisebb színpadnál tolta. Nah, Ő az a Dj, akit mindig érdemes meghallgatni. Nem lehet tudni, hogy mit fog produkálni, ezért hatalmas elborulások is lehetnek a bulijába. A szettjének a fény pontja nálam a klasszikus Wonderful World volt eredeti sebességben, minden féle fajta remix és bele zavarás nélkül. A tömeg pedig megköszönte ezt a régi slágert neki. Kis szusszanás után ismét az Arénáé volt főszerep. Mark Knight annyira nem volt jó, ezért nézelődésbe kezdtem, de Fedde Le Grand-ra visszanéztem. A gyenge kezdés után, a végére kimondottan jó bulit csinálta a holland.
Sőt MK visszajött és közösen folytatták a tömeg izgatását, a következő fellépő, Andro kárára, aki emiatt 5 óra után került csak pultba, a 4:30-as kezdés helyett. A két külföldi nagyon élvezte a dolgot és a közönség is vevő volt a klasszikusnak mondható éneklős számokra. Helo, Sweet Dreams, Red Hot Chili Peppers és még sorolhatnám. Utánuk Andro is hozta a kötelezőt, a szettje 10. perce környékén már a pult tetején ünnepeltette magát :). Sőt MK még mindig ott tombolt mögötte, ki tudja mitől, vagy lehet tényleg csak tetszett neki a dolog.
Nah, a szombat az abszolút lazára sikeredett. A sátorban techno ment, ami annyira nem a világom, ezért a kisebb színpadok közt ment a bóklászás. Így esett meg, hogy hallottam Julia Carpentert és Toto Jr.-t játszani, akik a maguk progresszív világában egész jók voltak, kellemes kis csalódásban volt részem ezért. A T-mobil színpadnál rengeteg ember volt Ricardo Villalobosnak köszönhetően, aki lassabb zenékkel kezdett, majd pedig egészen felpörgette reggelig a hangulatot. Számomra elképesztő ez a Rádió1 hypolás. Nem értem mi poén van abban, hogy eljön az ember és olyan zenére tombol, amit minden este hallhat a rádióban, SŐT!!! Ezt a zenélést élőben nyomják a rádióban, tehát még csak jegyet sem kellene váltani a fesztiválra a dologért.
Szerencsére sikerült rápihenni a vasárnapra, de azért így is éreztem, hogy kemény lesz az utolsó nap. Már korán kikerültem és szerencsém volt újra hallani Karányi Danit, aki még mindig fantasztikus. Vele párhuzamosan az OTP színpadon Soerii&Poolek Koncert volt. Nah ezek nagyon betegek! Volt Elton Jhon, meg Maximális extázis, de amit ezek művelnek a színpadon, hát az nagyon beteg. Meztelen lányok, f@sznak öltözött emberke, Mr.F@sz néven, csirke, sajnos most a törpét otthon hagyták és rengeteg ajándék a közönségnek felfújható és egyéb értelmetlen cuccok formájában. A hangszereket szét gyapálták, egyik szerencsétlen technikus srácnak a koncert utolsó pár számánál személyesen kellett tartania a dobfelszerelést. Nem lehetett kellemes ott állni, s tartani a cumót. Ezután kellett egy kis pihenés, mert még a nap is sütött, tehát az izzadás az megvolt.
Valamikor David Guettára sikerült összeszedni magam, akire kicsit kíváncsi voltam, hogy idén mit vesz elő, de semmi extra. Az egyik indexes cikkben olvastam, hogy veretés, veretés, vokál, veretés, veretés, vokál, volt a sorrend. Az első pár szám után meg is untam és bementem a sátorba, ahol a hazai Poleposition duó vezette fel az estét Jochen Miller és Armin van Buurennek. Előkerült pár régi darab muzsika új formában és úgy gondoltam elértük a megfelelő szintet, de rosszul tettem.
Mikor Jochen Miller bekezdett, hát ilyen energiát rég éreztem és végig csapatta is az embereknek. Valami embertelen volt. Mellettem állók nem is bírták nagyon a pörgést. Viccesen meg is jegyeztem, hogy legalább elkopik, aki nem ide való. Nah, aztán jött Armin. Semmi intro, egyből uccu neki. Ő is a veretősebb zenéket kotorta elő. A szettje közepén jött egy kis ültetés, uplifttel, hatalmas kiállásokkal, de ez csak egy kis szusszanás volt a brutális befejezés előtt. A végére aztán ismét jöttek a keményebb zenék és egy bónusz track is belefért. Nem esett túlzásba sajnos, pedig igazán játszhatott volna még egy kis ráadást.
A legnagyobbat talán a Shogun-Skyfire ütötte és a végén valami új In and out of Love remix is volt. AvB-t Sterbinszky követte, akinek sikerült mindenkivel levezetnie a maradék energiákat. Hozta a populárisabb zenékből a veretős verziókat és ahhoz képest, hogy világos volt már, meg igen csak vége felé volt már a bulinak, sokan voltak a sátorban és zárták a fedett arénában az idei Bs-t.
Összességében a 4 napból 3 remek volt. Az idő is kedvezett a Balatonnak, ezért egy szava sem lehet egyetlen fesztiválozónak sem. A zenék egy része a könyökünkön jött már ki szombaton: Helo, Rolling the deep, Sweet dreams, sky and sand és etc ... Viszont a fesztivállapotra fel kell készülnie mindenkinek, mert az a felkészületlen embert arcon csaphatja. Sajnos a nevek közt nincs túl sok változás, ezért ha nem történik valami vérfrissítés, akkor lehet kimarad a következő év és külföldnek érdemesebb menni.
